Sziasztok. Eljött az amitől a legjobban rettegtem. *drámai csend* Abba hagyom a blogolást, de nem örökre. Sem időm, sem ötletem. A Bullet Journal-omban készítettem egy ütem tervet és, láttam, hogy egyre fogynak a napok, de nem tudtam írni. Amikor hó végén ránéztem erre a mini naptárra, elment ettől az egésztől a kedvem. Pont tegnap volt, amikor a könyvtáros nénivel, elkezdtük számolgatni, hogy hány éve is járok könyvtárba. 2013-ban voltam először, amikor a táboruk volt. Anya azért vitt oda, mert elvileg nem beszélgettem a saját korosztályomban lévő gyerekekkel, és jóformán egész nap, egyedül voltam az iskolában is. Aztán úgy 8.-ik év végén, összehozott engem és az osztályomat a sors, most pedig újra belefutottam abba a problémába, mint 5 évvel ezelőtt. Akkor amikor az első blogomat írtam, az Egy lány naplóját, akkor kicsit talán jobb volt. És nem éreztem magam annyira egyedül. De most, hogy délután haza érek, és még tanulnom is kell, mert általánosban jó formán abból éltem, h...
Sziasztok! Ma egy elég friss élménybeszámolóval jövök nektek, ugyanis tegnap voltunk Iszkaszentgyörgyön, tűzoltóversenyen. Ami egy élmény volt. Jó persze, azért az, hogy 6 órakor kellett felkelnem mert 7 - kor indultunk, az úgy annyira nem volt jó, de hát, ez van. Ezt a versenyt kb. 3 hét edzés előzte meg. Az első két hétben majdnem mindennap kimentünk, először egy kis pályára ahol, kapcsolásig futottunk. A második héten már, egy nagy pályára mentünk gyakorolni, ahol már ki is futottunk, de még nem vízzel szereltünk. Utána való héten amikor már hivatalosan elkezdődött a nyári szünet, nekem a tábor időszak, (mert táboroztattam közösségi szolgálatban ), és utána volt az edzés. Na már, a tábor az mindig 5-ig tartott, és én mehettem fél 6-ra edzésre. Hulla fáradtan teszem, hozzá mert a gyerekek leszívták minden erőmet. De, ez így ment egész héten. Csütörtökön volt egy holtpontja a csapatomnak, ugyanis a bal sugaras kétszer nem talált bele a táblába, és egyszer feldöntötte. Igen, a mi c...
Sziasztok. Igaz egy ideig nem térek még vissza, de szeretném a segítségeteket kérni. Az alábbi linken tudnátok ránk szavazni. Előre is köszönöm. https://www.acershop.hu/osztalykirandulas/album/11493/
Megjegyzések
Megjegyzés küldése